Következő Kihívás

9 évesen a világ élvonalában

Kitartás, tehetség, győzelem
– Emmett története

Emmett mindössze 9 éves, de már most
példaértékű elkötelezettséggel és kitartással építi
sportolói karrierjét. Már 4 éves kora óta kick-boxol,
heti 7-8 edzésen vesz részt, és fiatal kora ellenére
érett fegyelemmel veszi az akadályokat.

A sport mellett a tanulásban is kimagaslóan teljesít:
immár három éve kitűnő tanuló.

Emmett célja egyértelmű: minden évben a világ
legjobbjai közé tartozni – és ehhez nemcsak
tehetsége, hanem eltökéltsége is megvan!

Emmett 2023-ban kezdett versenyezni, és minden megmérettetésen dobogóra állhatott. Már első évében bekerült a magyar válogatottba, ahol a törökországi Európa-bajnokságról csapatban arany-, egyéniben bronzéremmel tért haza. 2024-ben 9 versenyéből 8 alkalommal első lett, háromszor pedig
két súlycsoportban is aranyérmesként zárt – ezzel a magyar és a világranglista élére ugrott. A világbajnokságon 4 aranyérmet nyert.

2025-ben újabb szintre lépett: minden hazai és nemzetközi versenyen aranyat szerzett – köztük Európa- és Világkupákon is – és új súlycsoportban is világranglista-vezető lett. Emellett belekóstolt az Olimpiai Taekwondóba is, ahol első évében országos ezüst-, idén pedig két aranyérmet szerzett.

Versenyek / Eredmények

Fight Smart, Kick hard

4× Csapat aranyérem
20× Egyéni aranyérem
0× Ezüstérem
0× Bronzérem
Eredmények
6× Csapat aranyérem
13× Egyéni aranyérem
5× Ezüstérem
5× Bronzérem
Eredmények
2× Csapat aranyérem
5× Egyéni aranyérem
6× Ezüstérem
8× Bronzérem
Eredmények

Edzők. Bajnokok. Példaképek.

A győzelem mögötti erő.

500217476_18133080601423618_7636630241340586748_n

Halker KiralyTeam

2019 ősze óta járok a világbajnokokat kinevelő Halker KiralyTeam-hez edzeni.

20240904_191725

Jároszkievicz Krisztián

9x világbajnok, 10x Európa-bajnok kick-box legenda, a Halker-Király Team edzője.

20250307_204055(0)

Bálint Zoltán

Világbajnok, 4 danos mester és elhivatott edző a Halker-Király Team kötelékében.

20250208_165123(0)

Bálint “Balo” Martin

2x világbajnok, 2x Európa-bajnok, Európai Játékok aranyérmes, Világjátékok-kvalifikált versenyző.

497336443_1247748367023886_2339601305447987076_n

Pollák János

Ahol a tested mosolyogni tanul és a lelked is hazatalál. A Happy Bodility alapítója.

Kapcsolatfelvétel

Hiszel a tehetségben és a kitartásban? Csatlakozz hozzánk egy sportolói karrier felemelkedésének kulcsszereplőjeként!